2015.02.25. Kandalló
Új ház építésénél, vagy házfelújításnál, esetleg lakberendezési munkáknál gyakran találkozunk a szűkös hely okozta problémákkal. Lakberendezőket, belsőépítészeket megkérdezve az anyagi források után a helyigény, ami legjobban behatárolja képletesen és valóságosan is a mozgásterüket, ráadásul az esztétikai szempontok mellett a funkcionalitásra is rendkívül nagy hangsúlyt kell fektetni. Egy közismert építészmondás szerint „szép csak az lehet, aminek funkciója van” , Az épületgépészeti berendezéseknél eddig a külső megjelenésére kevés hangsúlyt fektettek, gondoljunk csak az egyen radiátorok és egyéb fűtőtestek világára. Szerencsére a kandallóknál, ill. a kandallókályháknál már más a helyzet, itt már megjelenik a lakótér hangulatának stílusának megfelelő külső megjelenésére törekvés, sőt sokszor a kandallóhoz igazítják a berendezést, a kandalló meghatározza, uralja a belső teret úgy, hogy a funkcionális szempontok háttérbe szorulnak.
Pár mondat a falra szerelhető kandallókról

Így az igényes, modern megjelenés és jó hatásfok mellett a helymegtakarítás volt a legfőbb cél a kandallókályháink megtervezésénél, ezért dolgoztuk ki a falra szerelhető kandallócsaládunkat. A falra szerelt berendezések alatt felszabaduló tér a legtöbb esetben nem tűnik kihasználhatónak, de optikailag bővíti a teret, ezáltal nagyobb szabadságot ad a lakótér berendezéséhez, gondoljunk bele, hogy egy olyan nappali, ahol nincs elég szabad látható padlófelület túlzsúfolt hatást kelt, ezzel rombolja a komfortérzetünket.  Az épített kandallók, és a földre állított kandallókályhák a jelentős letakart padlófelülettel csökkentik a teret, tehát a kandalló amúgy sem jelentéktelen árába be kell kalkulálni a letakart négyzetméter bekerülési építészeti költségeit is, ami egy igényes lakókörzet modern építészeti megoldások eseten akar a millió forintot is elérheti négyzetméterenként. Ebben a megközelítésben egy divatos falra szerelt kandallókályha a modern megjelenésen túl egy nagyon gazdaságos beruházási költséget jelent.